Sólyom-bérc

Bár nem nyílik tágas panoráma, a Sólyom-bérc sziklahátáról mégis a Zemplén egyik leghangulatosabb, ízig-vérig hegyi kilátásában lehet részünk. A tömött erdők fölött ülő regéci vár uralja a képet, melyet a vadregényes sziklatornyok közt kapaszkodó ösvény tesz igazán egyedivé.

A Sólyom-bérc a Zemplén egyik leghangulatosabb kilátóhelye, bár a panoráma nem mondható szélesnek. Lent Háromhuta hosszú, nyugat-keleti futású völgye mélyül, illetve az afölött magasodó gerincet szemlélhetjük. A látkép közepén büszkén emelkedik a rekonstrukció alatt álló regéci vár. A kilátóhely varázsáért az érintetlen, tarvágásokkal nem csúfított erdővidék felel. Civilizációnak a várrom kivételével semmiféle nyomát nem látjuk, emberi zajt nem hallunk, teljes nyugalom honol a hegyvidék e belső, elszigetelt pontján.

A Mlaka-rétről induló erdei ösvény legalább olyan látványos, mint maga a kilátóhely. Hatalmas, változatos formájú mohos kövek és egyre nagyobb sziklatornyok közt, nehezen járható terepen érünk fel a szikla tetejére. Maga a sziklabástya krioplanációs forma - épp úgy, mint a Nagy Péter-mennykő, a Hejce fölött magasodó Sólyom-kő vagy az Amadé-szikla. A jégkorszaki eredetű kőtornyok a repedéseikbe folyó és ott megfagyó, ezáltal kitáguló víz előidézte aprózódásnak köszönhetően alakultak ki a fogyatkozó kőfal hátrálásával. Lábuknál törmelékmezőt találunk, tetejükről pedig, ha nem fedik fák, pazar a kilátás. A kilátópont egy kb. 600 méter hosszú sziklafal egyik, fák által nem benőtt szakasza. Legmagasabb részénél eléri a 28 métert.

A kőtornyok oldalát mászóutak hálózzák be.

Szerző: Dömsödi Áron

Forrás: Magyar Természetjáró Szövetség

Tömegközlekedéssel

  • A Háromhuta (Középhuta), templom buszmegállóból érdemes felkeresni a kilátóhelyet.
  • A Pálházi Erdei Vasút végállomásától, Rostallóról is felkereshetjük a Sólyom-bércet.

Megközelítés

  • Középhutáról (Háromhuta település része) a S jelzésen kell felkaptatnunk, majd a Mlaka-réten (melyet esőbeállójáról ismerhetünk fel) egy alig észrevehető ösvényen bal felé kell begyalogolnunk az erdőbe a S▲ jelzésen. Ez már a kilátóhelyre vezet (3,6 km, 305 m szintemelkedés).
  • Érkezhetünk Rostalló, a kisvasút végállomása felől szintén a S majd S▲ jelzésen (3,9 km, 302 m szintemelkedés).

Parkolás

  • Középhután a falu szélén, az erdei út csatlakozásánál parkolhatunk az út mellett.
  • Rostallón erdei út mellett hagyhatjuk az autót, vagy eggyel hamarabb, a kisvasút utolsó állomásán, a Kőkapu hotelépületénél találunk parkolót.
Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al casibom jojobet jojobet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler matbet matbet giriş matbet güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler Superbetin superbetin giriş superbetin güncel giriş süperbetin perabet perabet giriş milanbahis milanbahis giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş casibom giriş casibom casibom jojobet jojobet giriş bahsegel bahsegel holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş pusulabet pusulabet giriş pusulabet güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş bahsegel bahsegel bahsegel marsbahis jojobet marsbahis marsbahis bahsegel bahsegel egebet Egebet güncel giriş jojobet jojobet giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş Nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş jojobet jojobet giriş perabet perabet giriş bahsegel casibom giftcardmall/mygift betcio betcio giriş betcio güncel giriş padişahbet padişahbet giriş