Cigánd: Zöldágjárás 2026

A cigándi zöldágjárás egy látványos tavaszköszöntő esemény és néphagyomány, amelyet jellemzően a tánc világnapjához kapcsolódva vagy tavasszal (húsvét környékén) rendeznek meg. A rendezvény a Bodrogköz egyik legfontosabb szellemi öröksége, célja a tavasz megjöttének ünneplése és a helyi értékek továbbadása.

A program rövid megnyitóval, a Cigándi Tündérkert Óvoda és a Cigándi Gyermek Néptánc csoport műsorával vette kezdetét.

Ezt követően látványos vonulással indult a menet, ahol a helyi és környékbeli néptáncosok és a résztvevők énekszóval, feldíszített zöld ágakat tartva vonultak végig a városon, bemutatva a tradicionális kapuzó játékokat lovaskocsi vezetésével.

A Református Gyülekezeti Háznál Kristóf István lelkész áldást mondott, Téglás Dezső és a Zsindely Együttes pedig muzsikával kísérte a lányok táncát.

Visszaérve Traktorhúzó versenyre került sor, melyre szép számmal neveztek az érdeklődők. A gyerek traktorhúzó versenyen 7 csapat, míg a felnőtt traktorhúzón szintén 7 csapat mérte össze az erejét. A legjobbak díjazásban részesültek.

A látogatók a nap folyamán számos programban vehettek részt.

Bély és Királyhelmec testvértelepüléseink mellett részt vettek a rendezvényen Bodrogköz más települései is. Kulturális műsorral, kézműves termékekkel, lovaskocsival, népi mester bemutatóval vettek részt a programon.

A déután folyamán felléptek:

• Cigándi Gyermek NéptáncEgyüttes – Zempléni táncok
• Sarkantyús Néptánc Együttes Ifjúsági csoportja – Felcsíki táncok
• Beile Hagyományőrző csoport
• Királyhelmec - Árvalányhaj Dalkör
• Bodroghalom Dalkör
• Bazsarózsa - Zétény
• TriAngel – Bodnár Laura
• SAMI – Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola csoportjai
• Beile - Nosztalgia
• Zsindely Együttes

Köszönjük a KHT-nak, a BTKT-nak, az Idősek Klubjának, A Bodrogköz Kincsei Bölcsődének, a Cigándi Tündérkert Óvodának, a Bodrogköz Tájmúzeumáért Alapítványnak, a Cigánd Városi Művelődési Központnak és a Polgárőröknek a rendezvényen való rengeteg segítséget és munkát!

hacklink satın al mumu模拟器 比特浏览器下载 向日葵 giftcardmall/mygift balance giftcardmall www.giftcardmall.com mygift jojobet jojobet giriş holiganbet holiganbet giriş Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Marsbahis Grandpashabet Marsbahis Marsbahis Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Grandpashabet Grandpashabet Grandpashabet Giriş Deneme Bonusu Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler Casibom Casibom Casibom Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Jojobet Jojobet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş bahsegel Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet pusulabet iptv satın al bursa escort bursa escort Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet Salvobet tümbet bahsegel deneme bonusu veren siteler fixbet fixbet giriş fixbet güncel bahsegel bahsegel giriş bahsegel güncel giriş bets10 bahsegel 1win grandpashabet bets10 holiganbet superbetin betsmove betsmove giriş Casibom Casibom Casibom kavbet kavbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş betcio betcio giriş grandpashabet jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş ikimisli ikimisli giriş ikimisli ikimisli giriş pusulabet superbetin vdcasino holiganbet sekabet Casibom Casibom Marsbahis