Mikóháza: Kincses Vármegyék Program záró alkalom

kincses varmegyek mikohaza

Településünkön megvalósult a Petőfi Kulturális Programon belül a Kincses Vármegyék Program záró alkalma, melyen a helyi értéktár tagjai bemutatták a Mikóháza értéktárba javasolt helyi értékeket.

Balogh Sándorné a Turulmadaras emlékművünket, Fehér Sándorné a tájházunkat, Novák Jánosné a Mikóházi „szenteltet”, kiemelve a töltelék és a túrócska készítését, s Vanek Tünde a Görögkatolikus templomunkat mutatta be a megjelent érdeklődőknek.

Rendezvényünket megtisztelte a Nemzeti Művelődési Intézet igazgató asszonya Hetei Boglárka és két munkatársa Lassúné Urbán Erika és Nagy Nikoletta.

Erre az alkalomra kiállítással mutatkozott be a mézeskalács szakkörünk. Patkó Csabáné és Varga Gyuláné szőtteseivel tette szebbé környezetünket.

Több évtized után újból bemutatásra került egyik kiemelt helyi értékünk az „Árvalány búcsúztató”. Köszönet a vőfélynek a lelkes fiataloknak és Mahut Mariannak a sok segítségért.

A Mikóházi Ízőrzők Egyesületének tagjai vállalták, hogy „Mikóházi lakodalmi menüt” főznek a részt vevő több mint 100 főnek. Ez a hagyományok szerinti tyúkhúsleves, töltelék, töltött káposzta és sertés pörkölt volt. Minden nagyon finomra sikerült!

A szorgos asszonyok kalácsot, pogácsát és édes süteményeket sütöttek, de a hagyományos megkínálás sem maradt el, képviselőtársaimnak köszönhetően.

Köszönjük a sátoraljaújhelyi Bokréta Művészeti Iskola táncosainak a fergeteges előadást és a táncházat, mellyel megörvendeztettek bennünket.

Településünk lakóinak összefogásával sikeres, emlékezetes programon vehettünk részt.

Célunk, hogy a következő időszakban tovább bővítsük Mikóháza helyi értéktárát.

Köszönet a Petőfi Kulturális Programnak a támogatásért!

Forrás: Mikóháza Település honlapja

hacklink satın al coinbar coinbar giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş güncel atlasbet atlasbet giriş betcio betcio giriş alobet alobet giriş betcio betcio giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş klasbahis giriş klasbahis grandpashabet madridbet madridbet giriş holiganbet holiganbet giriş meritking meritking giriş grandpashabet grandpashabet giriş meritking meritking giriş pashagaming pashagaming giriş avrupabet avrupabet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet giriş holiganbet holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet güncel giriş holiganbet holiganbet giriş coinbar coinbar giriş jasminbet jasminbet giriş grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet grandpashabet giriş piabet piabet giriş klasbahis klasbahis giriş interbahis interbahis giriş restbet restbet giriş egebet egebet giriş restbet restbet giriş grandpashabet giriş grandpashabet kralbet holiganbet holiganbet giriş meritking meritking giriş holiganbet giriş holiganbet güncel giriş holiganbet grandpashabet grandpashabet giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş holiganbet holiganbet giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis marsbahis giriş holiganbet holiganbet güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis marsbahis giriş klasbahis klasbahis giriş klasbahis klasbahis giriş klasbahis klasbahis giriş klasbahis klasbahis giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş matbet casibom holiganbet holiganbet giriş pashagaming pashagaming giriş casibom casibom giriş holiganbet giriş holiganbet matbet holiganbet pusulabet meritking meritking giriş meritking güncel giriş madridbet madridbet giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş holiganbet güncel giriş grandpashabet grandpashabet giriş jasminbet jasminbet giriş jasminbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel klasbahis klasbahis güncel giriş restbet restbet giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel coinbar coinbar giriş grandpashabet grandpashabet giriş coinbar coinbar giriş klasbahis klasbahis giriş meritking meritking giriş jojobet jojobet giriş meritking meritking giriş holiganbet jojobet matbet sekabet grandpashabet pusulabet vdcasino grandpashabet radissonbet gameofbet lunabet lunabet giriş bahiscasino betsalvador holiganbet mercurecasino