Szerencs: Több hónapos csúszás után, március 7-én ismét megérkezett Szerencsre Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja (MÁESZ)

szerencsi szuroprogram

A szűrőbusznak és a sátorkomplexumnak ezúttal a volt cukorgyár területe adott otthont. A korábban már városunkban is megrendezett program eredetileg tavaly novemberben tért volna vissza. Az őszi időpontot azonban el kellett halasztani, mivel egy Kecskeméten lecsapó vihar megrongálta a szűréshez használt eszközöket és sátrakat, a személyzet több tagja pedig megsérült. A történtek után döntöttek a szerencsi állomás tavaszi pótlásáról.

A közel száz szakmai szervezet összefogásával megvalósuló, ingyenes egészségügyi program célja, hogy a lakosok egy helyen, modern eszközökkel és azonnali kiértékeléssel méressék fel egészségi állapotukat. A szerencsi állomáson több mint 110 ember vehetett részt a vizsgálatokon. A megjelentek 50 féle különböző szűrésen eshettek át. Ezek között elérhetőek voltak többek között szív- és érrendszeri vizsgálatok, koleszterin- és vércukorszint mérés, csontritkulás vizsgálat, valamint látás- és fogászati állapotfelmérés is. A vizsgálatok mellett a helyszínen életmód-tanácsadást és ingyenes Gondosóra regisztrációt is biztosítottak a szervezők.

A résztvevőket dr. Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője és Kiss Attila polgármester köszöntötte, akik a szűrővizsgálatok fontosságára hívták fel a figyelmet. A magas részvételi arány miatt kiemelték, hogy a szűrőbusz a jövőben újra visszatér majd Szerencsre.

Forrás: Szerencsi Hírek Facebook

hacklink satın al meritking meritking giriş meritking güncel giriş perabet perabet perabet giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş matbet matbet giriş matbet güncel giriş betsmove betsmove giriş betsmove güncel giriş betsat betsat giriş betsat güncel giriş perabet perabet giriş perabet güncel giriş dumanbet giriş dumanbet dumanbet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş marsbahis marsbahis giriş marsbahis güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritbet meritbet giriş meritbet güncel giriş nakitbahis nakitbahis giriş nakitbahis güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş Holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş bahissenin bahissenin giriş bahissenin güncel giriş bayconticasino bayconticasino giriş bayconticasino güncel giriş imajbet imajbet giriş imajbet güncel giriş prizmabet prizmabet giriş pashagaming pashagaming giriş pashagaming güncel giriş interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş jojobet superbetin matbet jojobet marsbahis marsbahis güncel marsbahis güncel giriş deneme bonusu deneme bonusu veren siteler bahsegel vaycasino vaycasino giriş perabet perabet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş jojobet jojobet giriş Superbetin superbetin giriş superbetin güncel giriş süperbetin