Régóta erről suttogott mindenki: nehéz mással magyarázni a forint száguldását

forint 02

Előzetesen sokan azt gondolták, hogy 2026 elején a választások közeledtével megfordul, vagy minimum csillapodik majd a forint lendülete. A politikai bizonytalanság mellett ezt sugallta volna a költségvetés ingatag helyzete, a borítékolható választás előtti osztogatások. Eddig azonban a magyar deviza rácáfolt az ellendrukkerekre, megállíthatatlanul száguld, sőt egyre jobban eltávolodik a régiós versenytársaktól. Ez pedig arra utal, hogy egyre megalapozottabbak lehetnek azok a vélemények, melyek szerint a piac már a Tisza Párt esetleges választási győzelmét árazza. De miért örülnek ennek ennyire a befektetők?

Akkorát megy a forint, hogy az a Holdról is látszik

Már 2025-ben mindenki a forint csodájára járt, hiszen nem csak a régióban, hanem a teljes feltörekvő piacon a legjobb teljesítmények közé tartozott, amit a magyar deviza felmutatott. Akkor még legtöbbször a 6,5%-os alapkamat vonzereje és a carry trade ügyletek voltak a piaci kommentárok fókuszában, azokkal lehetett magyarázni az erősödést.

Az év végén néhány szakértő arra figyelmeztetett, hogy 2026-ban nem biztos, hogy folytatódik majd a forint menetelése, mivel a választások előtt megnövekedhet a bizonytalanság, illetve akár további költségvetési kiadásnövelés jöhet, ami rontja az egyébként is ingatag fiskális pozíciót. Egyelőre azonban rácáfolt az „ellendrukkerekre” a magyar deviza, hiszen az év első másfél hónapjában az euróval szemben további 1,5%-kal erősödött, így többéves csúcsokat döntött.

forint grafikon 01

Ehhez persze kellett az is, hogy a dollár gyengélkedése folytatódjon, hiszen az amerikai deviza bukdácsolása általában jó hír a feltörekvő piaci eszközök számára, különösen az olyan magas bétájú devizáknak, mint a forint. A dollár-forint árfolyam majdnem 2,2%-kal került lejjebb január eleje óta, így

a jelenlegi állás szerint minden adott, hogy a 2025-öshöz hasonló erős éve legyen a magyar fizetőeszköznek.

forint grafikon 02

Időarányosan jó úton jár a forint, hiszen tavaly az euróval szemben 6%-kal erősödött, ennek a negyedét most másfél hónap alatt kipipálta, míg a dollár ellenében a 2025-ös 17,5%-os erősödés szintén megismétlődhet, ha a jelenlegi ütemben folytatódna a forint felértékelődése.

Csökkennek a költségvetési kockázatok – Vagy csak alulértékeli őket a piac?

Az év elején sok elemző arra figyelmeztetett, hogy a várható szoros eredmény miatt jöhetnek még olyan kormányzati lépések, melyek a kormánypártok esetleges győzelmét segíthetik, viszont ezzel párhuzamosan rontják a költségvetés egyébként is bizonytalan helyzetét. Részben erre alapozták azt, hogy a forint gyengülése várható az áprilisi választások előtt.

A voksoláshoz közeledve megállapíthatjuk, hogy valóban erősödött a költekezési hajlam, az idei (sokadszorra megemelt) 5%-os GDP-arányos hiánycél eléréséhez komoly második féléves fordulat kellene. Ugyanakkor a 2022-ben látott fiskális "ámokfutástól" a mostani szavazatszerzési akciók intenzitása elmarad. A fegyverpénz februári kiutalása, és a 13. valamint a 14. havi nyugdíj első részletének folyósítása már tavaly ősszel ismert volt. Ugyanígy a közigazgatásban dolgozók évi egymillió forintos hiteltámogatása sem újdonság, bár a hozzá rendelt 180 milliárd forintos összeg talán magasabb a vártnál.

Vagyis látszólag kitart a költségvetési fegyelem, ami támogatja a forint erősödését. Apró jelzések azonban vannak, legutóbb Gulyás Gergely lengetett be béremelést a közszférában még idén tavaszra, amiről egyelőre nincs további információnk. Fontosabb viszont, hogy inkább

a középtávú költségvetési kockázatok növekedtek.


Nemrég ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy a 2025-ös és a 2026-os év után jövőre is a GDP 5%-a körüli hiányra készülhet a magyar gazdaság. Korábban a 2027-es terv 4%-os deficitcélt tartalmazott, ehhez képest most sokkal lazábbnak tűnik a hangnem.

A piac számára ugyanakkor a jelek szerint fontosabb, hogy a rövidtávú kockázatok eltűnhetnek. Az ING Bank kedd reggeli kommentárjában azt emeli ki, hogy a forint hétfői erősödése azzal függ össze, hogy Orbán Viktor a szombati várva várt évértékelőjén nem jelentett be további kiadásnövelő lépéseket. Ez nem csak a devizapiacon látszott meg, a tízéves kötvények referenciahozama 11 bázisponttal 6,45%-ra csökkent.

Már a kamatvágás sem viselné meg a forintot

Az elmúlt napok forinterősödése jó hír lehet az MNB Monetáris Tanácsa számára is, hiszen megkönnyíti a döntést számukra jövő kedden. A januári inflációs adat gyakorlatilag minden területen erőteljes dezinflációt mutatott, így minden adott lehet, hogy a jegybank megkezdje a kamatcsökkentést.

forint grafikon 03

A februári és márciusi 25 bázispontos lazítás mostanra szinte teljesen be van árazva a piacon, így várhatóan nem okoz majd meglepetést. Az ING Bank szakemberei szerint éppen ezért egyelőre

nehéz olyan érvet találni, ami a forint erősödését megakasztaná.


Alapesetben arra számítanak, hogy a kamatvágások megkezdése után komolyabb szembe szélben kerülhet a forint, egyre nehezebb lehet tovább erősödnie a jelenlegi szintről, de

nem zárható ki, hogy új csúcsokat tesztelt majd a magyar deviza 377 alatt az euróval szemben.

Egyre nehezebb szó nélkül elmenni a Tisza-bet mellett

Már tavaly ősszel megjelentek olyan vélemények a devizapiacon, hogy a befektetők a Tisza Párt választási győzelmére készülnek, ami tovább erősítheti a forintot. A jelenlegi ellenzéki párt ugyanis már hónapok óta egy kiszámítható, piacbarát gazdaságpolitikát ígér, emellett az uniós források felszabadításával és az eurózóna-csatlakozás előkészítésével kampányol. Nemrég közzétették részletes választási programjukat is, amiben ezek az üzenetek köszönnek vissza.

Továbbra is azt gondoljuk, hogy önmagában nincs olyan misztikus, „titkos erő”, ami kizárólag a Tisza esetleges győzelmében gyökerezne, a befektetők nem a választási eredményeket, hanem azok esetleges gazdasági következményeit árazhatják. Ugyanakkor látva a forint év eleje óta mutatott töretlen erejét, egyre erősebb lehet ez a várakozás.

Elég, ha csak megnézzük a magyar deviza teljesítményét a régiós versenytársakhoz képest. Miközben a lengyel zloty, a román lej és a cseh korona gyakorlatilag stagnál az euróval szemben, a forint sorra dönti az újabb és újabb csúcsokat. Vagyis nem régiós, hanem magyar specifikus okok állnak a mozgás mögött, ez pedig elsősorban a választások közelsége lehet.

forint grafikon 04

A forint jelenleg erősen pozicionált már a választások előtt, a következő hetekben jöhet némi profitrealizálás, ha újabb kormányzati bejelentések történnek, de ez csak arra lehet jó, hogy ideális beszállót kínáljon – vélik a Bank of America szakértői.

Az amerikai befektetési bank tavaly az elsők között volt, akik a Tisza esetleges győzelmére kezdtek fogadni. Szerintük a jelenlegi ellenzék áprilisi győzelme esetén akár 360-ig is erősödhet tovább a forint, míg egy újabb Fidesz-győzelem kiábrándulást hozhat a bizakodó befektetők körében, így újra a 390-es szinttel barátkozhatnánk meg. A cég jelenleg 2027 közepére 360-as euróárfolyamot vár, vagyis ebből egyértelműen látszik, melyik kimenetelre számítanak.

Miért áll ennyire pozitívan a piac a Tisza győzelméhez?

Egyelőre nem teljesen ismertek a Tisza Párt elképzelései a gazdaságról, illetve azok anyagi vonzatai, de az utóbbi hónapokban két fő gazdasági téma került szóba a párt kampányában:

Az uniós források "hazahozatala": az utóbbi években hiányoztak a magyar gazdaságból az EU-források, így ha a felfüggesztett pénzek egy részéhez hozzá tudna férni az ország, az egyrészt könnyítené a költségvetés helyzetét, másrészt a beruházásokon keresztül életet tudna lehelni a három és fél éve stagnáló gazdaságba.

Az euróbevezetés előkészítése: ez pozitív üzenet lenne a befektetők felé, hiszen egy kiszámítható gazdaságpolitikát vetítene előre költségvetési konszolidációval, csökkenő adósságrátával, mérséklődő állampapírhozamokkal. Egyrészt már a lépés bejelentése pozitív üzenet lenne és csökkenthetné az országkockázati felárakat és ezen keresztül a hozamokat. Másrészt ha a piac szemében hiteles az euróbevezetési program, akkor a "pénzügyi logika" is kikényszeríti a hozamcsökkenést. Ugyanis az euróátvétel várt időpontjában megszűnik az állampapírok árfolyamkockázata, emiatt azok a hosszú futamidejű papírok, amelyek lejárata a belépés utánra "lóg", automatikusan alacsonyabb kockázattal árazódnak.

Címlapkép forrása: Robert Nemeti/Anadolu via Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak.

Forrás: Portfólió

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al grandpashabet grandpashabet grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet güncel grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş grandpashabet grandpashabet grandpashabet grandpashabet holiganbet holiganbet holiganbet güncel sahabet onwin betcio betplay atlasbet bets10 bets10 giriş bets10 güncel giriş Norabahis Norabahis deneme bonusu veren siteler Norabahis Norabahis giriş mariobet jojobet holiganbet meritking romabet radissonbet romabet gameofbet mercurecasino ibizabet betgit matbet matbet giriş pashagaming pashagaming giriş bahsegel holiganbet holiganbet giriş royalbet royalbet giriş royalbet güncel giriş