Így változnak az adók 2026-ban

adok 2026 ban

2025-ben több lépcsőben végrehajtott változások történtek az adórendszerrel. 2025. november 18-án gyorsított eljárásban elfogadták az adócsomag megváltoztatását, amelynek az volt a célja, hogy mérsékelje az adóterheket, csökkentse az adminisztrációs terheket digitalizálja az eljárásokat. A jogszabályi indokolás szerint a kormány a hazai adókörnyezet versenyképességét szeretné fenntartani, valamint azt biztosítani, hogy a kis- és középvállalkozói szektor, illetve az egyéni vállalkozók számára kiszámíthatóbb pénzügyi és adminisztratív keretek álljanak rendelkezésre. Emellett azonban további, 2026-ban hatályba lépő változások is vannak, amelyeket már év közben, az őszi adócsomagot megelőzően elfogadott a Parlament.

A Portfolio öszefoglalójában Csepei Kinga, az RSM adószakértője elemezte a legfontosabb változásokat.

Társasági adó

Új adókedvezmények

A 2025-ös őszi adócsomagban két új, beruházásösztönző adókedvezményt is bevezettek. Az egyik ilyen a környezeti károk felszámolását támogató adókedvezmény, amely legalább 100 millió forint jelenértékű beruházások esetén vehető igénybe. A kedvezményt hat adóéven keresztül lehet érvényesíteni, és a beruházás értékének jelentős hányada – akár 70–90% is a vállalati értéktől függően – elszámolható lehet. Fontos feltétel, hogy a kedvezmény igénybevétele előtt bejelentést kell tenni a kijelölt minisztériumnál, és az a vállalkozás nem használhatja fel, amely maga okozta a felszámolandó környezeti kárt.

A másik ilyen új elem a korábbi TCTF alapú átmeneti fejlesztési adókedvezményt felváltó, ún. tiszta technológiák gyártási kapacitásának biztosítását szolgáló beruházás fejlesztési adókedvezménye. A CISAF alapú adókedvezményt olyan beruházásokhoz lehet igénybe venni, amelyek hozzájárulnak a zöld átmenethez (pl. akkumulátorgyártás, napelemek, hőszivattyúk, CO₂-leválasztási technológiák). A kedvezmény a számított adó legfeljebb 80%-áig vehető igénybe, és minisztériumi bejelentéshez (Budapesten 150, vidéken 350 millió eurós támogatás felett az Európai Bizottság engedélyéhez) kötött.

Mind a két kedvezmény komoly adómegtakarítás lehet, de a szabályok elég komplexek, így érdemes a beruházás hatásait felmérni és összehangolni.

Általános forgalmi adó

Alanyi áfamentesség értékhatárának emelése

Ennek az elsődleges célja a mikrovállakozások terheinek a csökkentése. A megemelt értékhatár várhatóan jelentősen javítani fogja az egyéni és kisvállalkozói likviditást, mert kevesebb ügyletet kell bevonni az áfa-körbe vonni, és csökken az adóbevallási kötelezettség is. Az áfamentességi határt három lépcsőben fogják emelni:

  • 2026. január 1. 20 millió Ft
  • 2027. január 1. 22 millió Ft
  • 2028. január 1. 24 millió Ft

2026-ra akkor választhatja az alanyi adómentességet az adózó, ha az összes belföldi termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása fejében megtérített vagy megtérítendő ellenértéknek éves szinten göngyölített összege sem 2025-ben ténylegesen, sem 2026-ban észszerűen várhatóan, illetve ténylegesen nem lesz több, mint 20 millió forint.

M-lapok új kötelező rovatai

A 2026. július 1-jét magában foglaló adómegállapítási időszakról teljesítendő bevallásokhoz kapcsolódó összesítő jelentésben már nem kizárólag a számlán áthárított adótartalomról, hanem a levonásba helyezett adóról is kell adatot szolgáltatni.

Online nyugta-adatszolgáltatás

2026. szeptember 1-jén lép hatályba a kötelező nyugtaadat-szolgáltatás is.

Személyi jövedelemadó

Családi adókedvezmények

2025. október 1-jén már bevezetésre került a háromgyermekes anyák adómentessége, 2026. január 1-jétől pedig tovább nő az eltartottankénti adóalap-kedvezmény mértéke is. Emellett fokozatosan bevezetésre kerül majd a két gyermeket nevelő anyák adómentessége is. Első körben 2026-tól a 40 év alatti anyák lesznek adómentesek, 2027-től pedig a 40 és 50 év közöttiekre is kiterjed majd az adómentesség. 2029-től pedig minden korosztályra kiterjed az adómentesség.

Átalányadózókra vonatkozó kedvező változások

Az őszi adócsomag egyik fontos pontja volt az átalányadózó egyéni vállalkozók adóterhének mérséklése. A 40%-os költséghányadot alkalmazó egyéni vállalkozók költséghányada két lépcsőben emelkedik:

  • január 1-jétől 45%-ra,
  • január 1-jétől pedig 50%-ra nő az alkalmazható mérték.

Ez a gyakorlatban úgy fog kinézni, hogy az elsősorban szolgáltató tevékenységet végző vállalkozók a bevételük nagyobb részét elszámolhatják költségként, így a személyi jövedelemadó alapja csökken, így pedig adót tudnak megtakarítani.

Szociális hozzájárulás

Változás a főállású egyéni és társas vállalkozóknál

2026. január 1-jétől megszűnik az a jelenleg alkalmazott 112,5%-os szorzó, amely a társadalombiztosítási járulék alapjához viszonyítva határozta meg a főállású egyéni és társas vállalkozók szociális hozzájárulási adóalapját. A módosítás értelmében a minimálbér vagy a garantált bérminimum 100%-a lesz a szochó alapja.

A módosítás azért jó, mert így a fizetendő közteher kiszámítása átláthatóbbá válik, és több vállalkozónak is kevesebb összeget kell fizetnie havonta.

Kisvállalati adó

A KIVA választására jogosító értékhatárok 2025. december 1-től emelkednek, ennek köszönhetően 2026. január 1-től már az adózók már a megemelt értékhatárok alapján tudják választani a KIVA-t. A jelenlegi adatok alapján több olyan cég is van, amely már átlepte a korábbi 3 milliárdos szintet, de még nem éri el a 6 milliárdos bevételi és mérlegfőösszeg határértékeket, vagy az 50 fős létszámlimitet, ők pedig most először választhatnák a KIVA-t. Továbbá a létszámkritérium és egyéb mutatók változása miatt további vállalkozások is beléphetnek, amelyek kiestek a rendszer egy-egy kisebb létszámátlépés miatt. Fontos, hogy aki 2026-tól ezt az adózási formát választaná, azt év végéig teheti meg.

Különadók és egyéb extraprofit adók

Kiskereskedelmi különadó – új sávhatárok, differenciált hatások

Az őszi adócsomag másik fontos pontja volt, hogy módosulnak a kiskereskedelmi adó sávhatárai. A legalsó sáv teljesen megváltozik: 500 millió forint helyett 1 milliárd forint lesz az adófizetési küszöb, így több ezer kisvállalkozás szabadul fel a kiskereskedelmi adó alól.

Erre érdemes figyelni az adózónak a változások miatt:

  • A kiskereskedelmi tevékenység definíciójából kikerül az üzemanyagtöltő állomáson történő szolgáltatás-értékesítés.
  • A júliusi és októberi előlegek túlfizetés jelentkezhet az új, magasabb sávok miatt.
  • A túlfizetés már 2025-ben visszaigényelhető külön nyomtatványon, legkésőbb az év végéig.
  • Ha a várható és a tényleges adóalap eltér, azt az éves bevallásban lehet rendezni.

Reklámadó

A reklámadó mértéke 2019. július 1. óta 0%, amelyet a Kormány évente meghosszabbított. A 2025-ös őszi törvénycsomag azonban a korábbi gyakorlattól eltérően csak 2026. június 30-ig hosszabbította meg a 0%-os kulcsot, így a reklámadó 2026 második felétől ismét bevezetésre kerül.

Ezzel összefüggésben szigorodnak a bejelentkezési és nyilatkozattételi szabályok is: az adószámmal nem rendelkező, jellemzően külföldi reklámközzétevőknek 30 napon belül be kell jelentkezniük. A kötelezettségek elmulasztása jelentős bírságot vonhat maga után.

Jövedéki adó

Későbbre tolódik az üzemanyagok jövedéki adójának valorizációja

Az üzemanyagok jövedéki adójának inflációkövető emelése fél évvel később lép hatályba, így a benzin és gázolaj tervezett drágulása átmenetileg elmarad, ami kedvező lehet a költségérzékeny, különösen logisztikai és szállítmányozási vállalkozások számára.

Az adóigazgatás, adózás rendje

Változások állnak be az adminisztrációban

Az adócsomag nem csak a vállalkozói terhek csökkentésére irányul, hanem az adóigazgatási-eljárási szabályokat is korszerűsíti.

Automatizált döntéshozatal és digitális eljárások

Végrehajtási eljárások digitalizálása

Az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) finomhangolásai

Energiaellátók jövedelemadója (Robin Hood)

Adómérték

Az energiaellátók jövedelemadója kulcsa a 2025-ben érvényes 41%-os mértékről 2026-ban lecsökken a korábban hatályos 31%-os mértékre.

Energetikai fejlesztési beruházások adókedvezménye

A 2025. december 31. után megkezdett energetikai fejlesztési beruházásokra a vállalkozások 2026-tól egy új, célzott adókedvezményt vehetnek igénybe. A konstrukció célja a termelési és infrastruktúra-energiarendszerek modernizációjának ösztönzése, különös tekintettel a hatékonyságnövelő és környezettudatos fejlesztésekre.

Az adókedvezmény a beruházás üzembe helyezésének adóévében és az azt követő öt adóévben érvényesíthető, tehát összesen hat adóévben használható fel (alapév + 5 év).

Fotó: Pixabay

Forrás: kontroll.hu

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al grandpashabet grandpashabet grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet grandpashabet güncel giriş grandpashabet grandpashabet güncel grandpashabet grandpashabet giriş grandpashabet giriş grandpashabet grandpashabet grandpashabet grandpashabet holiganbet holiganbet holiganbet güncel sahabet onwin betcio betcio giriş atlasbet atlasbet giriş holiganbet holiganbet holiganbet giriş matbet matbet giriş matsosyal matsosyal matbet matbet giriş matbet matsosyal kingroyal kingroyal giriş holiganbet holiganbet giriş betcio betplay atlasbet jojobet jojobet giriş casibom casibom giriş bets10 bets10 giriş bets10 güncel giriş holiganbet holiganbet giriş pashagaming lunabet betpas casibom casibom giriş casibom casibom giriş Norabahis Norabahis deneme bonusu veren siteler Norabahis Norabahis giriş mariobet jojobet holiganbet meritking grandpashabet radissonbet romabet casinowon mercurecasino ibizabet betgit holiganbet holiganbet giriş