MARKOVICS GYULA 100 ÉVES

NAGY TISZTELETTEL ÉS SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK GYULA BÁCSIT 100. SZÜLETÉSNAPJÁN!
A zsidóság emlékét őrző sátoraljaújhelyiek

1945.január közepét írunk. Egy hosszú, soha véget nemérő "halálmenet" után, amikor a halálraítéltek számára megállt az idő és elkezdődött a hihetetlen csoda és egy "második születésnap" egy akkor 19 éves fiatalember számára. E fiatalember 2026. január 22-én tölti be a 100.évét. Ő MARKOVICS GYULA, mindenki Gyula, Gyuszi bácsija; Nyíregyháza és szülővárosának, Sátoraljaújhely utolsó holokauszt túlélője, megbecsült polgára.

Gondolta volna 1944-ben a fiatalember, hogy még sok évet megél a "földi pokol" után? Látni fogja-e tavasszal a természet ébredését, érezni a mezei virágok illatát, különböző színekben pompázó fákat, a havas tájak varázslatos szépségét? 1944 tavaszától 1945 január közepéig, biztos nem ilyen gondolatok jártak az eszében, hanem ezt a traumatikus időszakot valahogyan túléni. TÚLÉTE.

Időben repüljünk vissza egy csodával határos megmenekülés idejére!

1945. január közepén vagyunk. Mi történt addig?

Képzeljük el, hogy több napon át egy sötét, bűztől terjengő marhavagonban vannak, 70-80 ember összezsúfolva. Nem tudták hová mennek, csak azt látták, hogy körülöttük éhező emberek és a félelem uralkodik el rajtuk. Ez volt a sorsa a sátoraljaújhelyi zsidóknak, akiket útnak indítottak a biztos pusztulás felé, Auschwitz-Birkenauba. Köztük volt a Markovics család is, kivéve Gyula bácsi fiú testvérét, akit korábban munkaszolgálatra vittek, de ő is túlélte.

Egyszer csak a nagy vonatcsikorgás után megállt a szerelvény, leugráltak a vagonokból és jött a kegyetlen valóság, túlestek az első szelektáláson. Az édesapa törvénytisztelő és parancsot teljesítő ember volt, ezt adta tovább a gyerekeinek is. Nem történt ez most sem másképpen. Tették, amit parancsoltak nekik. Markovics Gyula a szelektálás után többé soha nem látta szüleit, de ő és testvérei túlélték a borzalmakat. Itt már nem számított, hogy korábban ki volt tehetős vagy szegény.

A fiatalember életét meghatározó lágerek : Auschwitz-Birkenau. Itt mindenki csak egy számmá vált. Gyula bácsi ettől a pillanattól lett A-9318.

Majd Jaworzno, a szénbánya és 1945 januárjában a "halálmenet" tábora, amely az elképzelhetetlen felszabadulás helyszíne lett. A hideg elől egy francia fennhatóságú táborban húzták meg magukat, akik még életben maradtak a hosszú úton. A tábor ajtaja egyszer csak kicsapódott és bekiabáltak: "Van itt valaki? Jöjjenek elő! A Vöröskereszt tagjai vagyunk és segíteni akarunk." Lassan előmerészkedtek és a döbbenet lett úrrá a foglyokon a meglepődéstől. Hát lehet még rájuk úgy tekinteni, mint emberekre? A kezükben nem volt fegyver, fenyítő vessző, korbács. Volt azonban, amit már lassan elfelejtettek: támogató, bátorító, kedves szavak. S ismét embernek érezték magukat.

Gyula bácsinak már nem számított a fagyástól lábujjait elvesztő teste, a nagy fájdalom, a hideg, a vékony rabruha, hanem a meleg takaró, ami belepte vékony testét és e hosszú órák valósága, ami bebizonyította, hogy ember emberrel hogyan tud viselkedni.

MARKOVICS GYULA életének e rövid története, nemcsak a felszabadulásról szól, hanem arról a hihetetlen erőről, amit emberségnek hívnak. A Vöröskereszt tagjai nemcsak az életét, életüket mentették meg, hanem hitüket a világban is.

Markovics Gyula üzenete: "nincs bennem harag, nincs jogom másokat bírálni".

ÁLDÁS MARKOVICS GYULA BÁCSI!

Fehér Ildikó