Csodarabbik útja - Mád és környéke

Szerencs a Zemplén kapuja – Mád a Csodarabbik útja nevű zarándokút kiinduló és befejező pontja. Ki itt „belépsz”, készülj fel arra, hogy a határban művelt szőlők és sűrű erdők, a településeken ősi templomok és kúriák, a föld alatt sokágú, nemes bort kínáló pincék – és különböző helyi ízek várnak!

Szerencs, Mád, Rátka, Tállya, Golop, Abaújszántó – elég néhányszor utazni vonattal ezen a szakaszon, és megjegyezzük a megállókat, mert a fülünkbe kúszik a nevek dallama. Persze nemcsak a vasút fűzte fel egy „szálra” ezeket a településeket, de a Szerencs-patak is. A térképre nézve jól látható, hogy az Abaúj és Zemplén határán, a Zempléni-hegység peremén fekvő településeknek természetes társuk a Szerenccsel már összeépült Bekecs és Legyesbénye, az onnan Golop felé útba eső Monok, és a Taktaköz felé nyitó Mezőzombor.

Itt állunk Tokaj-Hegyalja kapujában, már a történelmi Tokaji borvidéken, a kultúrtájként világörökséggé lett területen. Szerencset mindig is a Zemplén kapujának tekintették. Az abaújszántói Sátor-hegy a borvidék egyik sarka (a másik kettő az újhelyi Sátor- és a Tokaji-hegy, azaz a Nagykopasz). Kapu, határ, sarok – mind azt sugallja, itt átlépünk valahová, az egyik „oldalon” más vár, mint a másikon. Ez igaz is: a lankás abaúji, az Alföld felé laposan nyitó taktaközi táj itt vált át az egykor vulkánok által hegyes-völgyesre gyúrt vidékre. Az akkori tűz ma is visszaköszön az itt születő borokban.

Zsinagógától a kóser borig a Csodarabbik útján

Ez a bor vonzotta ide – zömében Galíciából, a 17-18. században – a zsidóságot. A szőlőtermelők, borkereskedők mellett azután, létszámuk gyarapodásával, helyi kereskedőként, iparosként is szolgálták a mezővárosok, falvak lakosságát. Zsinagógákat, fürdőket, jesivákat építettek – a második világháború után azonban nem sikerült újraéleszteni az itteni hitközségeket, így az épületek is romlásnak indultak. Csaknem elpusztult a mádi zsinagóga is, de az ezredfordulón sikerült megmenteni a copfstílusú, gyönyörű épületet. Műemléki helyreállítása Európa Nostra díjat kapott, egy amerikai kiadó pedig beválogatta a világ 100 legszebb zsinagógáját bemutató könyvbe.

Mád és a zsidóság kapcsolatát egyébként is legendássá tette a messze földön is ismert szólás, miszerint „ott vagyok, ahol a mádi zsidó” – azaz nem jutottam előre, dolgom végezetlenül visszatértem oda, ahová elindultam… A jelenlét ismét valóságos lett, amikor a Hegyalja legnagyobb, gondozott, felújított zsidó temetője mellett a zsinagóga is megújult. Mádon megőrződött az egykori rabbiház és a rabbiképző épülete – felújításuk után nemes feladatot kaptak: innen indul, és ide érkezik – Abaújszántón és Tállyán keresztül – a Csodarabbik útja elnevezésű, 10 települést érintő, 150 km-es zarándokút, ami bejárja Tokaj-Hegyalja látogatható zsidó emlékhelyeit, épített örökségeit, elvezeti az érdeklődőket az egykori csodarabbik sírjához, megismerkedtet életükkel és a hozzájuk kapcsolódó legendákkal.

A 17. században Joel Szirkisz krakkói rabbi levélben számolt be arról, hogy a Mád mellett lévő Zombor faluban kóser bort termelnek. Így messze nem véletlen, hogy 2015-ben a mezőzombori Disznókő Pincészetnél kezdték meg a kóser bor előállítását. Legalábbis nagyobb tételben, az abaújszántói Galambos család ugyanis 2012-től készíti díjnyertes kóser furmint és hárslevelű száraz borait.

„E föld nem a siralom völgye…”

Ám ahhoz, hogy megértsük ezt a vidéket, érdemes felkeresni a zsidósághoz közvetlenül nem kötődő történelmi-kulturális emlékeket, turisztikai attrakciókat is! A Rákócziak szerencsi reneszánsz várát, és a benne működő Zempléni Múzeum különleges kiállításait; Tállya – Európa közepe – nagyszerű kúriáit és pincéit; Kossuth Lajos monoki szülőházát; Abaújszántó templomait vagy a golopi címertárat. Sétálni a gyönyörű Aranyosi-völgyben, megmártózni a zombori Bor-tó természetes relaxációs hatásában, vagy elmerülni a szerencsi Csokifesztivál édességeinek, a szüreti napok, boros rendezvények kínálatának finom tengerében. Hiszen ahogy Petőfi Sándor írta egykor: „E városokban laknak, e hegyeken, az öröm istenei, innen küldik szét a világba apostolaikat, a palackba zárt aranyszínű lángokat, hogy prédikálják a népeknek, miszerint e föld nem a siralom völgye, mint a vallás tartja.”

A kerékpárosok bevett útja a Szerencs – Ond – Rátka – Tállya – Mád – Abaújszántó útvonal 18 kilométere, és Mád – Rátka – Monok érintésével erre halad a Mária zarándokút.

Helyi ízek – kényelmesen

A csodálatos bor élvezetében a legkülönbözőbb szolgáltatások segítik az utazót – így például a Mádon 2015-ben megnyitott Aszúházban a Tokaj-Hegyalja hírnevét megteremtő, több évszázados múltra visszatekintő szőlészeti és borászati kultúrát ismerhetjük meg látogatóbarát, interaktív, játékos formában, kortárs alkotások segítségével. Az alkotóházként működő Furmintház pedig kiállításoknak, játszóháznak és kulturális műhelynek ad otthont. A kreatív pihenésre vágyók elismert helyi alkotók segítségével tanulhatják meg számos művészeti ág, kézműves szakma alapvető fortélyait, interaktív kiállítása Mád értékes szőlődűlőinek talaját, kőzeteit, ásványait mutatja be. A Furmintház gazdag programot kínál a gyerekeknek addig is, amíg a felnőttek a történelmi dűlőkön kirándulnak, vagy épp borkóstolón vesznek részt.

A Percze Élményközpont izgalmas sport- és wellness-lehetőségekkel várja a látogatókat. Beszéljenek magukért a sporteszközök: mountain bike, e-bike, segway, Polaris Ranger EV autó, John Deere Gator dízelautó, e-quad, Flame Rider homokfutó, túrakajak és -kenu, gumikatamarán – és hogy biztosan mindenre emlékezzünk, van fejkamera is.

A mádi Napudvar Vendégházba már hatalmas, romantikus kertje miatt is érdemes benézni, hiszen illatos virágokkal, aromás gyógynövényekkel, zamatos gyümölcsökkel várják a pihenni vágyókat. Mintegy 50–60 gyógynövényt mutatnak be a szakértő vendéglátók. A 13 gyógynövényből kevert teájuk messze földön híres.

A családi sajtműhelyben friss tejből, nagy gondossággal készül az érlelt tehén- és kecskesajt, kéksajt, faszenes camembert, gomolya és a többi különleges tejtermékek. A mádi gazdaság tehenei tájvédelmi körzetben, gyógynövényekben gazdag hegyi réteken legelnek.

A 37-es főútvonal mentén álló Sárga Borház parkolója pedig minden hónap második vasárnapján, 10–16 óra között a Tokaj-Hegyalja Piac otthona. Jó minőségű, egyedi különlegességeket, helyi termékeket kínálnak itt a környékbeli gazdák és mesteremberek.

Ezt látni kell!

– copfstílusú zsinagóga Mádon
– a Csodarabbik útja indulópontja Mádon
– a Rákóczi-vár és benne a Zempléni Múzeum Szerencsen
– Kossuth Lajos szülőháza Monokon

Ne hagyja ki!

– a Kapitány-ház kiállításait és a római katolikus templomot Abaújszántón
– a Rákóczi- és a Mailloth-kastélyt Tállyán
– a református templomot Szerencsen
– a Hegyalja legnagyobb zsidó temetőjét Mádon

Ha van ideje…

– kiránduljon egyet Abaújszántóról a varázslatos Aranyosi-völgybe, vagy a Sátor-hegy tetején lévő kereszthez!
– fedezze fel Magyarország címertárát Golopon!
– ismerje meg a svábok életét a rátkai tájházban!
– „játsszon” egyet a mádi Aszú- és Furmintház kiállításain, foglalkozásain!
– fedezze fel Tállyán sétálva a „felföldi mezőváros” jellegzetes, karakteres épületeit!
– töltsön időt a mezőzombori Bor-tó természetes „wellnessében”

Forrás: csodarabbikutja.hu

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al vdcasino vdcasino GiftCardmall roketbet setrabet betcio restbet betpas giftcardmall balance www.giftcardmall.com mygift giftcardmall/mygift balance betcio pokerklas betpas mumu模拟器 betplay 雷电模拟器 向日葵 maksibet holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş holiganbet holiganbet giriş imajbet imajbet giriş imajbet imajbet giriş jasminbet jasminbet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş lunabet lunabet giriş lunabet lunabet giriş marsbahis meritking meritking giriş meritking meritking giriş meritking meritking giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş nakitbahis nakitbahis giriş jojobet jojobet buca escort izmir escort buca escort izmir escort izmir escort buca escort buca escort izmir buca escort holiganbet güncel holiganbet holiganbet güncel giriş holiganbet giriş imajbet imajbet imajbet giriş marsbahis holiganbet holiganbet giriş padişahbet padişahbet giriş mygift.giftcardmall.com betcio betcio giriş artemisbet artemisbet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Casibom Giriş Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş milanobet buca escort izmir buca escort Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Giriş Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Jojobet Jojobet Jojobet Giriş Jojobet Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş holiganbet holiganbet giriş lunabet lunabet giriş nakitbahis nakitbahis giriş pashagaming pashagaming giriş romabet romabet giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş milanobet milanobet milanobet Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Perabet Perabet Giriş Perabet Perabet Giriş Perabet Perabet Giriş Perabet Perabet Giriş Betturkey Betturkey Betturkey Giriş Betturkey Giriş Betturkey Betturkey Giriş Betturkey Betturkey Giriş Kıbrıs escort Kıbrıs Escort Bayan Kıbrıs güvenilir escort Girne escort bayan Lefkoşa escort bayan jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet jojobet giriş jojobet giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Grandpashabet Grandpashabet Giriş Tipobet Tipobet Giriş Tipobet Tipobet Giriş Tipobet Tipobet Giriş Tipobet Tipobet Giriş cratosroyalbet cratosroyalbet cratosroyalbet Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş cratosroyalbet cratosroyalbet cratosroyalbet alobet alobet giriş alobet alobet giriş betcio betcio giriş betcio betcio giriş pashagaming pashagaming giriş jasminbet jasminbet giriş kingroyal giriş matbet matbet giriş betsmove betsmove giriş pashagaming pashagaming giriş matbet matbet giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Bahsegel Bahsegel Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Egebet Egebet Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hizlicasino Hizlicasino Giriş Hizlicasino Hizlicasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Hızlıcasino Hızlıcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş Elitcasino Elitcasino Giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş perabet perabet giriş holiganbet holiganbet giriş hooliganbet holiganbet giriş matbet matbet giriş matbet matbet girişler padişahbet giriş grandpashabet casibom casibom casibom holiganbet grandpashabet casibom casibom grandpashabet casibom casibom grandpashabet grandpashabet betgar betgar betgar Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş Kavbet Kavbet Giriş grandpashabet grandpashabet grandpashabet Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Dumanbet Dumanbet Giriş Betgaranti Betgaranti Giriş Betgaranti Betgaranti Giriş Betgaranti Betgaranti Giriş Betgaranti Betgaranti Giriş Betgaranti Betgaranti Giriş Betgaranti Betgaranti Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Baywin Baywin Giriş Baywin Baywin Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş