Gönc | Károlyi Gáspár Múzeum és Bibliakiállítás

karolyi gaspar muzeum

Cím: 3895 Gönc, Károlyi u. 27. (térkép)
Központi telefon/fax: +36-46/388-650
Mobil: +36-30/327-2621
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: goncmuzeum.tirek.hu

Károlyi Gáspár Múzeum és Biblia kiállítás azzal az igénnyel jött létre, hogy bemutassa Gönc neves prédikátorait, iskolamestereit, a gönci iskola diákjait, szellemi értékeikkel együtt és a gönci reformátusság évszázados egyházművészeti kincseit kiegészítve az egyházmegye és az egyházkerület közösségeinek értékeivel. Szeretné éreztetni látogatóinkkal, hogy ezek gyülekezetek mind összetartoznak, egy közösségnek tagjai és ezt az együvé tartozást kívánja erősíteni a gyülekezetekből érkező látogatókban is.

A kiállított tárgyak nagy részét a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei bocsátották a rendelkezésünkre. a kiállítás 1999 májusában nyitotta meg kapuit, majd 2015-ben a Károlyi Gáspár program keretében kapta meg mai formáját.

A tárlatot tervezte és berendezte Pocsainé Dr. Eperjesi Eszter és Tanászi Árpád

A megújult múzeum négy részlegből áll. Az első és bevezető terem a Károlyi szoba a helytörténeti kiállítással. A második az „Oroszországból hazaérkezett könyvek” terem értékes ősnyomtatványokkal. A harmadik az Egyházművészeti terem, ahol a gönci gyülekezet úrasztali kellékei mellet a környékbeli gyülekezetek egyházművészeti ritkaságait is kiállítottuk. A negyedik terem különböző fordítású és nyelvű bibliákkal, interaktív kiállítási alkalmazásokkal segíti a látogatott a kiállítás megértésében.

Károlyi terem

A teremben Gönc város életét és a Református gyülekezet viszontagságokkal teli történetének megismerését segíti a tárlókban elhelyezett dokumentumok és tárgyak.

Az Oroszországból visszajött könyvek terem

A Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárából kiválogatott majd a második világháború végén elhurcolt 172 kötet, hosszú diplomáciai erőfeszítések végeredményeként 2006-ban kerültek vissza Sárospatakra.

Egyházművészeti terem

Gönc református gyülekezetének, az Abaúji Egyházmegyének, A Tiszáninneni Református Egyházkerületének egyházművészeti ritkaságait, kincseit ismerteti meg a látogatókkal.

Biblia kiállítás

A kiállítás harmonikusan ötvözi a hagyományos, nyomtatott Biblia bemutatását a 21. századi igényeit kielégítő modern, interaktív megjelenítést, segítve ez által is a Szentírás minél hatékonyabb megismerését. A kiállítás azt a célt hivatott szolgálni, hogy megmutassa mindenkinek a biblia évezredeken átívelő feladatát.

A múzeum nyitvatartási rendje:

KEDD: 10:00-17:00
SZERDA: 10:00-17:00
CSÜTÖRTÖK: 10:00-17:00
PÉNTEK: 10:00-17:00
SZOMBAT: 10:00-17:00
VASÁRNAP: ZÁRVA
HÉTFŐ: ZÁRVA

10 fő feletti csoportok számára egyedi nyitvatartást is biztosítunk, ha a látogatás előtt legalább 48 órával telefonon egyeztetnek.

JEGYÁRAK:

Felnőtt: 800.-Ft
Nyugdíjas, diák: 400.-Ft
70 éves kor felett,
6 éves kor alatt,
és lelkipásztoroknak: INGYENES

Cookie-kat használunk

Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk a legjobb felhasználói élmény nyújtása érdekében. Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e használatukat vagy sem. Ha szeretne többet megtudni adatvédelmi szabályainkról és a sütik használatáról, kattintson a 'Több információ' feliratra.

hacklink satın al vdcasino vdcasino mumu模拟器 雷电模拟器 向日葵 www.giftcardmall.com/mygift jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino güncel giriş perabet perabet giriş tatvan escort bitlis escort bitlis escort tatvan escort Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş Fixbet Fixbet Giriş matbet Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş holiganbet holiganbet giriş matbet matbet giriş matbet matbet güncel giriş pusulabet pusulabet giriş pusulabet güncel giriş vaycasino vaycasino giriş vaycasino vaycasino güncel giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş giftcardmall balance https://mygiftcardnow.com/ Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş jojobet jojobet giriş Film İzle Film İzle Dizi İzle Casibom Casibom Casibom Güncel Adres Casibom Casibom Casibom Güncel Giriş Film İzle Film İzle Türkçe Dublaj Film İzle Film İzle Film İzle Dizi İzle holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel giriş jojobet jojobet giriş jojobet güncel giriş izmir escort izmir güvenilir escort buca escort izmir buca escort bornova escort karşıyaka escort jojobet jojobet giriş Casibom Casibom Güncel Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Adresi Casibom Casibom Giriş Film İzle Film ve Dizi İzle jojobet marsbahis holiganbet casibom bitlis escort tatvan escort jojobet Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş Marsbahis Marsbahis Giriş jojobet marsbahis holiganbet grandpashabet casibom vdcasino marsbahis imajbet Salvobet Salvobet Giriş Salvobet Salvobet Giriş izmir escort izmir escort bayan buca escort matbet matbet giriş bornova escort Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Giriş Casibom Casibom Resmi Adres Casibom